A művészi fotózás a vizuális művészetek közé sorolandó, de ugyanakkor elég tág fogalomról is beszélünk ebben az esetben, mert ide érthetjük a festészetet, rajzot, szobrászatot, de legújabban a számítógépes design művészetet is.
Ha a klasszikusan szeretnénk meghatározni ezt a fogalmat, akkor a szépség esztétikája és az intellektuális gondolkodás összefüggéseinek a végeredménye minden olyan tárgy, amire a művészi jelzőt aggathatjuk.
Sokszor felmerül a kérdés, hogy mitől művészi egy tárgy, ide érthetjük a fotót is, amit értelmezhetünk kinyomtatott képként, vagy monitoron megjelenítve is, a lényege az, amit neked, mint néző átad.
Ugyanakkor nem tekinthetünk el azon ténytől sem, hogy érdekes módon teljesen más az élmény, amit egy festmény, vagy egy művészi fotó nyújt, ha monitoron, kivetítőn nézzük, vagy, ha a galéria falain.
Joggal vetődik fel a kérdés, vajon, miért?
Erre a válasz egészen egyszerű: azért, mert a falon a néző közvetlen kapcsolatot tud teremteni a képi világgal, közvetlenebbül érzékeli, míg a monitoron az agy tudja, hogy nem a valóságot látja. Meglehet a kép sem a valóságot ábrázolja, ám gátló tényező tud lenni a monitor, ha az átadni kívánt hatás, élmény és a néző közé áll.
Bár az is igaz, hogy a jelenlegi kortárs művészetek többségének a hordozója már nem más, mint a ma használatos technológia.
A fotóművészet általában mostohagyermeke a vizuális művészetek műfajának, mert jóllehet az exponáló gombot sokkal könnyebb lekattintani, mint megfesteni ugyanazt a látványt, vagy kifaragni. Ám, hogy a művészi fotózásnak mégis van létjogosultsága az az, hogy képes megragadni a pillanat azon törtrészét, amilyen hosszúságú expozíciós idővel dolgozik a fotós.