Ma már nincs az életünknek olyan területe, ahol teljes biztonságban érezhetnénk magunkat. Számos dolog miatt képesek vagyunk aggódni. Féltjük gyermekeinket ha távol vannak tőlünk, idős hozzátartozóinkat, ha egyedül élnek vagy már betegeskednek és a hosszú évek munkájával megszerzett otthonunkat, vagyontárgyainkat is féltjük az egyre inkább terjedő bűnözés miatt.
Szerencsére a biztonságtechnikával foglalkozó cégek is tudják ezt, és egyre korszerűbb távfelügyeleti szolgáltatásokat fejlesztenek ki. Magyarországon talán még furcsán hangzik, de a távfelügyelet segítségével csökkenthetjük gyermekeink vagy idős szüleink miatt érzett aggódásunkat is. A gyerekek is szeretik a technikai újdonságokat, és egyszerű mobilalkalmazásunknak köszönhetően, telefonálás nélkül is, egyetlen HELP gomb megnyomásával azonnal értesíteni tudnak bennünket arról, ha segítségre van szükségük, és a nyomkövetőnek köszönhetően mi tudni fogjuk, hogy hol tartózkodik. Az idős emberek ma már igénybe vehetnek egészségügyi távfelügyeletet is, így elkerülhetik, hogy a rendszeresen szükségessé vált kontrollvizsgálatok miatt órákat kelljen sorban állni a háziorvosnál.
Family Life Pack csomagunk, mely kizárólag magyar fejlesztés, ön akár egyetlen szolgáltatón keresztül is elérheti, hogy szeretteit és értékeit nagyobb eséllyel tudja biztonságban, mint eddig voltak. Az általunk fejlesztett eszközök bármelyikét igénybe tudja venni szolgáltatón keresztül is, de akár úgy is, hogy minden esetben ön, vagy az ön által megjelölt személy kapja a riasztásokat.