Skip to content

Kultucca

Jössz te még az én uccámba!!

Menu
  • Kezdőlap
  • Fesztiválok
  • Falunapok
  • Koncertek
  • Kapcsolat
Menu
jägermeister

A Jägermeister rövid története

Posted on 2024-07-04

Semmihez sem hasonlítható érzés, amikor a Jägermeister gyógynövényes, csodás ízvilága szétterjed a szánkban. Annak ellenére, hogy zamata meglehetősen erőteljes, ez az ital lágyan simogatja az érzékeket. Ennek a jellegének köszönheti a rendkívüli népszerűségét a Jägermeister, ami egyébként komoly múltra visszatekintő ital. Már az elnevezése sem véletlen, ami németül vadászmestert jelent.

Azért kapta ezt a nevet, mert az 1800-as években a vadászok itala volt, ennek fogyasztásával ünnepelték meg a prédák sikeres elejtését. Tehát, az 1800-as évek óta létezik ez az ital és érdekes, hogy az összetevői azóta semmit sem változtak. A mai napig a régi receptúra alapján készülnek a nedűk, így a kor embereiként mi is megkóstolhatunk. Annak idején a Jägermeister atyja, Curt Mast a palack kiválasztását sem bízta a véletlenre.

Úgy gondolta, hogy a likőr kiváló minőségű palackot érdemel, sokáig válogatott, míg végül megálmodta azt az üveget, amit napjainkban is a kezeinkben tarthatunk. A gyártó töréstesztnek is alávetette a zöld palackot, konyhájának padlójára ejtve azt. Az eredetileg áttetsző, téglatest formájú üveg bizonyult a leginkább strapabírónak, de ezt a vadászathoz való kötődés miatt zöldre színezték.

Így nyerte el a Jägermeister palack a végleges megjelenését. Az italt ma is sokan fogyasztják kísérőként vagy egyéb, könnyebb nedűk mellé. Nemcsak a natúr változata ismert, mert sok, lényegesen karakteresebb, egzotikusabb fajtája is létezik. Különböző Jägermeister verziók közül válogathatunk az idrinks.hu webáruház kínálatában. Ha online rendeljük meg az itókát, ki sem kell mozdulnunk a lakásból!

Legutóbbi bejegyzések

  • A vodka eredete és jellegzetességei
  • Azonnali csőtörés javítás Csőtörésprofi szakértőitől
  • Prémium minőségi linképítés a Kanga Design SEO ügynökségtől
  • Az autófestékek világa
  • Esküvői emlékkönyv Czink Ibolya Beatrix kínálatában

Kategóriák

  • Biztosítás
  • Egyéb
  • Étel-ital
  • Szolgáltatás
  • Webáruház

Címkék

autófestékek vodka
©2025 Kultucca | Design: Newspaperly WordPress Theme