Nemrégiben került a boltokba Gárdos Péter Hajnali láz című könyve, amelynek történetét saját szülei találkozása és szerelmüknek története inspirálta. Mindez azonban nem jöhetett volna létre, ha az író nem talál rá szülei ötven évvel ezelőtti levelezésére, amely aztán a regény alapját képezte.
A világsikerű könyvet eddig harminc nyelve fordították le, a könyv adaptációt pedig december 17-én mutatják majd a hazai mozik, a főbb szerepekben pedig olyan színészek lesznek láthatók majd, mint Piti Emőke, Máté Gábor vagy Gyabronka József.
A történet két főszereplője Miklós és Lili, akik személyes találkozójuk előtt bő fél évet leveleztek. A két fiatal első látásra egymásba szeret, és úgy érzik, semmi sem állhat a boldogságuk útjába. Még az sem, hogy Miklós súlyos tüdőbetegségben szenved és orvosai szerint már csak hónapjai vannak hátra.
Gárdos Péter saját szülei szerelmének történetét örökítette meg, amely a második világháború utáni Svédországban játszódó romantikus film létrejöttével tárul elénk nézők elé. A főszerepben a Kalandorokból már megismert Schruff Milánt és az ifjú tehetséget Piti Emőkét láthatjuk, akik nagyszerűen hozzák a tőlük elvárt színvonalat.
A szereplő gárda egyébként rendkívül impozáns, olyan arcok bukkannak fel például, mint Kovács Lehet, Schrerer Péter, Földes Eszter illetve két svéd színész Roger Storm és Anna Ascarate. Az idős édesanyát pedig Izrael egyik vezető színésze Gila Almagor alakítja. A film alapjául szolgáló sikerkönyvet eddig harminc nyelvre fordították elő, a belőle készült Hajnali láz című film december 17-én kerül a hazai mozivásznakra.
https://youtu.be/W1ROM7FFgN8