Világpremiernek számít az idén megszervezett Music Expo. A magyar találmány nagyon népszerűnek számít a zene világában. A hangfoglalás néven is közismert program most nemzetközi jelleget öltött. A szakma éves találkozójának is tartják, ahol hangszereket lehet kipróbálni és bárki részt vehet ezeken az előadásokon. Budapesten, a Syma csarnok három termében zajlanak a koncertek. 12 ezer négyzetméteren lehet élvezni a zenét. Idén háromszáz zenei eseménnyel várják az érdeklődőket. Természetesen a kisebbekre is gondoltak és gyermekprogramok is vannak. Különlegességnek számít, hogy kiállítják Frank Zappa, Tátrai Tibor gitárjait, erősítőit.
Az első érkezők megkapják a MusicMedia Magazin első példányszámát is. Itt előadókról, gyártókról, hangszerekről, zenészekről, forgalmazókról olvashatunk, tulajdonképpen mindenkiről, aki a zeneipar szereplői közé sorolható. Természetesen Nagy Feró is ott lesz, aki a magyar zene népszerűsítéséért emeli fel a hangját. Szerinte a fiatal tehetségeket fel kellene karolni és arra ösztönözni, hogy még többet gyakoroljanak. Ma már bárki könnyedén tud magának számokat írni, szerkeszteni, csak egy megfelelő szoftver és egy jó számítógép kell hozzá. Nagy Feró azt szeretné megmutatni, hogy a régi korok eszközeivel is egyszerűen, de hatásosan lehet zenét szerkeszteni. Fontossá válik az élő zene, hiszen a hangszeres zene örömöt okoz. A háromnapos koncertek ingyenesen látogathatóak. Lesz csendes helyszín is, ahol az oktatási és a gyermekfoglalkoztatási részleg lesz.