Skip to content

Kultucca

Jössz te még az én uccámba!!

Menu
  • Kezdőlap
  • Fesztiválok
  • Falunapok
  • Koncertek
  • Kapcsolat
Menu

A Bakelit M.A.C. izgalmas programjai

Posted on 2016-01-24
Bakelit M.A.C. 2016
Bakelit M.A.C. 2016

Izgalmasan indul az év eleje ugyanis a Bakelit M.A.C 2016 január végi illetve februári programjai is rendkívül színesnek ígérkeznek. A hónap utolsó napjaiban a publikum megtekintheti Déri András Elemek című előadását illetve a CALIGULA-KLÁN: Császárrevü című művét. Előbbi témája a négy őselem, mely egy kimeríthetetlen világot nyit meg, míg utóbbi az erkölcs és a morál fogalmait taglalja.

Február 8-án az Aradi Kamaraszínház lép fel, az OROSZOK VS. AMERIKAIK című előadással, mely a két vezető hatalmat igyekszik bemutatni színházi szemmel. Február 15-én estre pedig a GlobART Társulat szórakoztatja majd a nagyérdeműt Vörösmarty Mihály klasszikusával, a Csongor és Tündével.

Emellett a Talent Tour kiállítás is megtekinthető lesz egészen február 4-ig az Óbudai Közösségi Központ Békásmegyeri Közösségi Házában. Február 23-án a Manifesztum színház Ionesco – a Kopasz énekesnő című darabja lesz látható.  A Bakelit Multi Art Center emellett pedig tízedik alkalommal hirdeti meg Színházi Befogadói Pályázatát, amely a független, alternatív határon túli és hazai társulatok számára, előadásaik bemutatására illetve a bemutatott előadások továbbjátszását hivatott segíteni.

A pályázat beadása során műfaji meghatározás nincs. Ha pedig ez nem volna elegendő a Bakelit Multi Art Centerben január 8-től elindult a The Talent Rajz és Festészet Műhely, Atlasz Gábor festőművész vezetésével és Matis Ferenc művészettörténész bevonásával. Érdemes tehát odafigyelni a Bakelit M.A.C. által kínált program kavalkádra, hiszen segítségükkel unatkozni nem igen lesz idő.

Legutóbbi bejegyzések

  • A Rieker női papucsok komfortosak
  • Okostermosztát az intelligens vezérléshez
  • Egyedi jegygyűrű a White and Black ékszer boltban
  • Olcsó matrac választék a Netmatrac Webáruház kínálatában
  • Műfordítás ár és fordító iroda Győr

Kategóriák

  • Biztosítás
  • Egyéb
  • Étel-ital
  • Szolgáltatás
  • Webáruház

Címkék

autófestékek vodka
©2026 Kultucca | Design: Newspaperly WordPress Theme