|
Erdős Gábor: Mi, mindannyian című fotó kiállítása a Lux Galériában |
|
Mi, mindannyian
A II. Világháború során koncentrációs táborokba kerülteket eleinte mind lefényképezték. Ahogy azok az arcok ma ránk tekintenek a fényképekről, első ránézésre teljesen egyformának tűnnek, de ha kicsit tovább nézzük őket, láthatóvá válnak a különbségek, az egyéniségek. Az akkor elkövetett háborús bűntettek szinte bárkivel, mindannyiunkkal megeshettek volna. Nem számítottak a különbségek. Az sem számít, hogy fantasztikus pónis vagy céllövöldei kétpálcás, a babák is hasonlónak látszanak. |
|
tovább >>>
|
|
|
Megnyitott az első Gyerek ARC kiállítás |
|
Október 4-én, szombaton, a Ferenc-napi búcsú keretében, megnyílt az Első Gyerek ARC kiállítás a budapesti Bakáts téren. 6−10 és 10−14 éves korosztályi bontásban a legjobb művek alkotói díjat vehettek át. A Ráday utcai 2B galériában került sor az Első Gyerek ARC kiállítás megnyitó-díjátadójára.
A megnyitón Lugosi Viktória író – aki a műveket elbíráló zsűri tagja volt – köszöntötte a gyerekeket. Elmondta, hogy az egyetlen terület, ahol semmiféle megfelelési kényszer nem terheli az embert, az alkotás. Éppen ezért a zsűri nem a precizitást díjazta, vagy a tökéletes kivitelezést, hanem sokkal inkább a művekben megnyilvánuló szabadságot, mondta. |
|
tovább >>>
|
|
|
Skalpoljuk meg szegény Józsit - a Stúdió K bemutatója |
|
Jön a víz! Jön a víz! – mondja az egyik, aki mindent megold. A víz az még nem vízözön – legyint a másik, aki a sokat megélt.
Éreztem én, éreztem, hogy valami baj lesz – kárál a harmadik, magáról nem beszél, terel, hárít. Majd kibukik. Mit jelentsen ez? – kérdezi az egykori Csárdáskirálynő, aki lehet, hogy nem is nő. Ennyire nagy a baj? – ijed meg a negyedik, mert traumája van. Több is. De a házzal mi lesz? – így az ötödik, a provokatőr udvarőr. |
|
tovább >>>
|
|
|
Bengt Ahlfors: Az utolsó szivar |
|
Október 3-án a Pinceszínház bemutatta Bengt Ahlfors: Az utolsó szivar című darabját.
Szerelem, szenvedély, erotika 70 év körül? Olyan természetes nyíltsággal beszél erről Bengt Ahlfors svéd nyelvű finn író, mintha a téma legalábbis szokványos lenne. Szellemes, mély, megrendítő, de nem tragikus darab ez. A cselekmény meglepő és fordulatos. A nyugalmazott iskolaigazgatót Végvári Tamás, feleségét, az egykori könyvtárost Almási Éva, a motorkerékpáros lelkipásztort Kovács Lajos, fotós leányát pedig saját lánya, Kovács Vanda alakítja. Szórakoztató és elgondolkoztató előadást láthatnak, amely fiatalnak és öregnek egyaránt jó estét ígér. |
|
tovább >>>
|
|
|
Virrasztó lélek - Nemzetközi szerb dokumentumfilm fesztivál a DocuArt-ban |
|
A Docuart Első Magyar Dokumentumfilm-gyűjtemény és Mozi október 11-én 17 órai kezdettel nemzetközi szerb dokumentumfilm fesztiválnak ad helyet.
Ízelítő a fesztivál programjából: A csend őrzői A Visoki Decani kolostor (III. Uros király hagyatéka) majdnem 700 éve mered az égbe. Egy ferences építész szerzetes, Vito atya építette. A II. világháború alatt a megszálló olasz katonák védték meg a pusztulástól. Manapság, Decsaniban egyetlen szerb sem él, olaszok népesítik be a területet. |
|
tovább >>>
|
|
|
|
<< Első < Előző 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Következő > Utolsó >>
|
| Találatok 281 - 290 / 352 |