Fesztiválok
Europoetica
Plein Art
Ünnepi Könyvhét
Református Zenei Fesztivál
Ferencvárosi Fesztivál
Bárka Kikötő
Jazzforum Budapest
Roma Fesztivál
Ferenc-Napi Búcsú

             Kultucca Programajánló


Ferencvárosi Fesztivál
ImageElőször 1993-ban voltak szabadtéri előadások a Bakáts téren. Akkor különböző műfajú kamara-zenei darabokat mutattak be. Az eseménynek vitathatatlan közönségsikere és nagy visszhangja volt. A jó fogadtatás, nagy érdeklődés indította el az évenkénti nyári fesztivál megrendezésének gondolatát.
A rendezvény 1994-től a Ferencvárosi Ünnepi Játékok nevet viselte. Kezdetben főleg komoly- és könnyűzenei művekből, kis- és nagyzenekari koncertek szerepeltek műsoron, más színházi műhelyekben született produkciókat hívtak vendégként a felépített színpadra, majd szélesedett a paletta. Később táncjátékok, balett-előadások műsorra tűzésével bővülve, kifejezetten a térre rendezett, saját zenés bemutatók is megjelentek a programban. Kialakult az össz-előadóművészeti fesztivál. 2007-től a rendezvény a Ferencvárosi Fesztivál nevet viseli.
További információ: www.fe-fe.hu

Jegyárusítás:


- A Ferencvárosi Fesztivál honlapján

-
A Pinceszínház jegypénztárában:

1093 Budapest,Török Pál utca 3.  (a Kálvin térnél)

Telefon: 218-0116
Email: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez This e-mail address is being protected from spam bots, you need JavaScript enabled to view it
Nyitva tartás: hétfõ−péntek 9.00−19.00, kivéve szerdán 9.00-18.00


- Ismert jegyirodákban és online értékesítõ helyeken.


Jegyárak: 990-1400-1990 Ft
 
Ferencvárosi Fesztivál 2010. június 11 - 30.
Helyszín: Albert Stadion (1091 Budapest, Üllői út 129.)
2010. június 16. szerda 20.30
Experidance: Revans


2010. június 17. csütörtök 20.30

Magyar rondó – a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar koncertje

2010. június 19. szombat 20.30
Ghymes: Álombálom


2010. június 20. vasárnap 19.00

Benkó Dixieland Band, Boban és Marko Marković Orkestar és Old Boys koncert


2010. június 25. péntek 20.30
2010. június 26. szombat 20.30

István, a király (A Társulat előadásában)




Helyszín: Bakáts téri Assisi Szent Ferenc plébániatemplom
2010. június 11. péntek 19.00
2010. június 13. vasárnap 18.00

Händel: Messiás


2010. június 12. szombat 19.00

Orgonahangverseny
(Fassang László orgonaművész koncertje)



Helyszín: Művészetek Palotája szabadtér
Június 12−30.
III. GyerekArc kiállítás




Helyszín: 2B Galéria, Ráday utca 47.
2010. június 25.−július 24.
Kinetikus kép - közép-európai képzőművészek animációs filmjei kiállítás
 

Támogatók: